Községek Magyarországon
fejlec

Bak község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Zalaegerszegi kistérség
Lakosság: 1784 fő
Terület: 23.05 km2
Népsűrűség: 77,4 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92

Fekvése

Bak a 75-ös (Keszthely – Rédics), illetve 74-es (Nagykanizsa – Vasvár) számú főút kereszteződésében fekvő község. Vonattal Zalaegerszegről és Lentiről elérhető. A településen számos távolsági autóbusz is keresztülhalad, összeköttetésben áll Lentivel, Zalaegerszeggel, Nagykanizsával és Budapesttel is.

Története

Bak első említése 1239-ből való. 1269-ben IV. Béla a pannonhalmi apátságnak adta. V. István visszavedte az apátságtól, de később a zalavári apátság kezébe került. Eközben a település jelentős fejlődést mutatott, 1400-ban már mezővárosi jogokat kapott, és 1421-ben már országos vásárt tartott. Bak földesura az Ördög család, majd később Nádasdy Ferenc. A 16. században többször, 1600 után sokszor dúlták fel a törökök a várost, amely így nagyban elnéptelenedett.

1690-ben a Széchényiek tulajdonába került, akik majorságot hoztak itt létre. A korábban mezővárosi jogokkal bíró település, így a 18. század során visszasüllyedt egy falu szintjére. Az 1820-as években a földesúr, Széchenyi István korszerűsítette a mezőgazdaságot. 1839-ben komoly tűzvész pusztított a faluban, teljesen leégett.

1898-ban épült meg a településen a Csáktornya–Zalaegerszeg–Ukk vasútvonal. Az 1900-as években a közúthálózat is elérte, 1935-től pedig autóbusz is jár a településre.

A II. világháború során sok baki származású katona esett el, de jelentős számú zsidó és kisebb számú cigány lakosságot hurcolták el a településről megsemmisítőtáborokba.

A háborút követően nagyban nőtt a település jelentősége. 1962-ben ide került az állami gazdaság központja, biztosítva a helyiek munkahelyét. Fejlődése az 1990-es években sem állt meg, turizmusa nagyban nőtt. 1998. november 14-én a nem messze fekvő nagylengyeli szénhidrogénmezőn történt gázkitörés miatt kellett több napra a falut kitelepíteni.

Bak1 - római katolikus templom Bak - faluház

Nevezetességei

  • Faluház (Makovecz Imre tervezése)
  • Római katolikus templom

Következő községek

Bakháza | Bakóca | Bakonszeg | Bakonya | Bakonybánk | Bakonybél | Bakonycsernye | Bakonygyirót | Bakonyjákó | Bakonykoppány | Bakonykúti | Bakonynána | Bakonyoszlop | Bakonypéterd | Bakonypölöske | Bakonyság | Bakonysárkány | Bakonyszentiván | Bakonyszentkirály | Bakonyszentlászló | Bakonyszombathely | Bakonyszücs | Bakonytamási | Baks | Baksa | Baktakék | Baktalórántháza | Baktüttös | Balajt | Balassagyarmat | Balástya | Balaton | Balatonakali | Balatonalmádi | Balatonberény | Balatonboglár | Balatoncsicsó | Balatonederics | Balatonendréd

További községek

Szatmárcseke | Dávod | Kunfehértó | Sajópüspöki | Hernádszentandrás | Újireg | Sárok | Szaporca | Zalaháshágy | Baracs | Vasasszonyfa | Kunszentmiklós | Adorjánháza | Kápolnásnyék | Páty | Bogács | Szentliszló | Újpetre | Rakaca | Somogysimonyi | Kemenesmihályfa | Jászalsószentgyörgy | Nagygeresd | Kisgyalán | Szany | Fajsz | Mezőkovácsháza | Sáránd | Domaszék | Adony | Felsőszenterzsébet | Nemessándorháza | Nyírpilis | Hobol | Semjén | Rábatamási | Szamossályi | Vasszilvágy | Györe | Kisgörbő | Fábiánháza | Botykapeterd | Szank | Alsószentmárton | Vékény | Trizs | Gerényes | Adásztevel | Penészlek | Záhony